hímzés

Minek nevezzelek?

0:58,9 Comments

Korábban, amikor még "csak" a varrógép jelentette az egyedüli "mentsvárat", ahol kivarrhatom magamból az "aznapot", komolyan idegesített, ha az értékes szabad perceimet a TV előtt kellett töltenem és még a film is unalmas volt. Ugyanis nálunk a TV nézés közös családi program, mióta  (2002-ben) a férjem egy jólirányzott mozdulattal elvágta a kábelt, amin beáramolhatott a lakásba az a rengeteg, "fontos" információ, amit csak egy TV-adás tud hozni.
Azóta  mi választhatjuk ki, hogy éppen milyen unalmas vagy kevésbé unalmas DVD-t nézzünk meg. (milyen régen láttam én olyan igazán jó filmet)

NADE, mióta a szalagok, fonalak bűvkörébe kerültem, kifejezetten szeretem az unalmas filmeket, mert kitűnően lehet közben hímezni. Olyan, mint a népmesében, ott is vagyok,  meg nem is. A kecske is jól lakik, és a káposzta is megmarad.

Tegnap ezt a tűpárnát(?) készítettem. Ez életem második olyan xszemes munkája, amit nem kongréra, hanem hímzővászonra hímeztem. (Az első egy kis zsákocska volt,  de arról nem készült fotó, pedig nagyon kedves a szívemnek, mégiscsak az volt az "elsőszülöttem".)



Ma Gyertyaszentelő Boldogasszony napja van. Tavaly már írtam róla, ha szeretnétek újra olvasni, itt megtehetitek.

You Might Also Like

9 megjegyzés:

  1. Minek nevezzelek ???

    Gyönyörűségnek-Csodának :)))
    NAgyon szép :)))

    VálaszTörlés
  2. Ennek is milyen szépek a színei! Szeretek ide jönni, mert mindig csuda klassz dolgokat látok. :)))

    VálaszTörlés
  3. Hàt nem tudom hogy milyen nevet fogsz adni neki...de nagyon ,nagyon szèp lett.
    Szia
    Aniko

    VálaszTörlés
  4. Insh, természetesen, nagyon örülök Neki!

    Mégegyszer köszönöm szépen, valószínű marad a tűpárna elnevezés.
    Hogy rendeltetés- szerűen használni fogom-e azt nem tudom.

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon szép lett!
    Nagyon-nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
  6. Rékuci!Valami csodaszép lett!
    Millió pusziiii:)

    VálaszTörlés
  7. Szitya,nagyon szépek a lányaid!

    Zsuzsika sikerült!!!!!!!!!!!!!puszi

    VálaszTörlés